Mert engem szeretsz 

Áldott csodáknak Tükre a szemed, Mert engem nézett.      Te vagy a bölcse, Mesterasszonya Az ölelésnek. Áldott ezerszer Az asszonyságod, Mert engem nézett, Mert engem látott.  S mert nagyon szeretsz: Nagyon szeretlek S mert engem szeretsz: Te vagy az Asszony, Tevagy a legszebb. 

      A könnyek asszonya 

Bús arcát érzem szivemen  A könnyek asszonyának, Rózsás, remegő ujjai  Most szivembe vájnak.  Érzem az illatát is ám A rózsás gyilkos ujjnak  S véres szivemre szomorúan A könnyek hullnak, hullnak.

Az ajka itt mar édesen,  A haja ide lebben,  Az egész asszony itt pusztít, Itt, itt: az én szivemben.  Bosszút itt áll az életért,  Aknát itt ás a multnak.  Véres szívemre szomorúan  A könnyek hullnak,hullnak.

Nagy az én bűnöm. Vesszen is,  Kire a végzet mérte,  Hogy a könnyek szfinx-asszonyát  Megérezze, megértse.  Maradjon szent talánynak Ő,  Maradjon mindig újnak.  Véres szívemre szomorúan  A könnyek hullnak, hullnak. 

          Tüzes seb vagyok 

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,    Kínoz a fény és kínoz a harmat,  Téged akarlak, eljöttem érted,  Több kínra vágyom: téged akarlak.   

Lángod lobogjon izzva, fehéren,  Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,  Te vagy a kínom, gyehennám nékem,  Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,  Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,  Adj kínt nekem, a megéhezettnek: Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

          Meg akarlak tartani

Őrjít ez a csókos valóság,  Ez a nagy beteljesülés,  Ez a megsdás, ez a jóság. 

Öledbe hullva, sírva, vágyva  Könyörgök hozzád, asszonyom: Űzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,  Akkor fagyjon meg a tied, Taposs és rugj kacagva rajtam.

Hóhérok az elven vágyak,  Átok a legszebb jelen is:  Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjre gyultat,  Hadd lássam mindig hóditon,  Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged, Ezért választom őrödül  A megszépítő messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom  Egy asszonyról, aki szeret  S akire én örökre vágyom.

          Korán jöttem ide

Későn jött az az asszony,  Aki néz, akit áldok  És ez a Puszta megöl,  Hol hasztalan kiáltok.

Óh, ez a nagy sivatag,  Óh, ez a magyar Puszta,  Szárnyaimat már hányszor  Sározta, verte, húzta.

Ténfergek s már az sincsen,  Ami könnyre fakasszon:  Korán jöttem én ide  S későn jött az az asszony.

         Szívek messze egymástól

Valahol egy bús sohaj szállt el  S most lelkemen pihen,  Valahol kacagás csendül most  S mosolyog a szivem.  Valahol szép lehet az élet,  Mert lány után futok  S valahol nagy lehet az átok,  Mert sírni sem tudok.

Valahol egy szívnek kell lenni,  Bomlott, beteg szegény,  Megölte a vágy és a mámor  Éppúgy, mint az enyém'.  Hallják egymás vad kattogását,  Míg a nagy éj leszáll  S a nagy éjen egy pillanatban  Mind a kettő megáll.

         A sárga láng

Alágyujtott az álmaimnak  A sárga láng. Hanvadok, égek:  Merítsetek be arany-árba,  Adjatok, adjatok menedéket.

Egy vad muzsika kerget, őrjít,  Csörgő aranynak muzsikája.  Némítsa el már ezt a zenét  A bűvös pálca, az aranypálca. 

Jöjjön az édes, süket este,  Hol dal nem hallik, láng se lobban:  Aludni akarok aranyágyon  Renyhén, meredten, jollakottan.

        Az anyám és én

Sötét haja szikrákat szórt,  Dió-szeme lángban égett,  Csípője ringott, a büszke,  Kreol-arca vakitott.

Szeme, vágya, eper-ajka,  Szíve, csókja mindig könnyes.  Ilyen volt a legszebb asszony, Az én fiatal anyám.

Csak azért volt ő olyan szép,  Hogy ő engem megteremjen,  Hogy ő engem megfoganjon  S aztán jöjjön a pokol.       

Bizarr kontyán ült az átok.  Ez az asszony csak azért jött,  Hogy szülje a legbizarabb,  A legszomorúbb fiút.

Ő szülje az átok sarját  Erre a bús magyar földre,  Az új hangú tehetetlent,  Pacsirta- álcás sirályt.

Fénye sincs ma a szemének,  Feketéje a hajának,  Töpörödött, béna asszony  Az édes jó anyám.

           Sírás az élet-fa alatt

Lentről nézem ős terebélyed,  Piros csodákkal rakott Élet.  Óh, jaj,  Te hitvány, te hitvány, te hitvány.

Nem áhított így soha senki,  Nem tud téged más így szeretni. Óh, jaj,  Hiába, hiába, hiába.

Csodáidból, csak egyszer adnál,  Fiadnak csak egyszer fogadnál,  Óh, jaj, Be várom, be várom, be várom.

Véremmel hívlak, csallak, várlak,  Véremmel gyűlöllek, imádlak.  Óh, jaj,  Csak nézlek, csak nézlek, csak nézlek.

És itt maradok, itt a porban.  Tudom, én tudom, eltiportan. Óh, jaj,   Halálig, halálig, halálig.

    Csak egy perc 

Egy perc és megcsókol az Élet,  Testem vidám, lángoló katlan.  Égnek a nők, a házak, utcák,  A szívek, álmok. Minden ég  És minden hallhatatlan.

Egy perc és kis ördögök jönnek:  Üstökkel a lángot lohasztják.  Jön a kétség, a húnyás, nagy Fagy.  A sár jön s tán eszünkbe jut  Egy vasalatlan nadrág. 

Egy perc és szörnyű buta balság  Ül mellünkre jeges üleppel.  Röhögést hallunk:>>Lapos erszény,  Bajos ember, kis valaki,  No-no, lassan a testel.<<

Egy perc és meghal minden bennünk,  Meghal a mesebeli herceg,  Meghal az Öröm. S mi sóhajtunk:  >>Rossz Isten, adnál legalább  Csak tízszer ennyi percet.<<

    Lédával a tavaszban

Az ő testét s az enyémet is,  Óh, Tavasznak sokfajta nedve,  Száguldjátok be vetekedve.

Kicserélődve, fiatalon,  Szomorú kedvvel, víg haraggal  Legyünk mi két kárhozott angyal.

Legyünk a Tavasz gyermekei,  Kik arcukat vetik az Égnek,  Kik nedvesek s mégis elégnek.

Csönd legyen akkor az Ég alatt,  Bomolva, szökve, válva rügybe  Mi leszünk a Tavasznak üdve.

Mi legyünk akkor az Ég alatt  A legszebb két tavaszi jószág,  Túlzás, betegség, de valóság.

Érezd, hogy rohanunk  Mesebeli lég-folyók hátán?  Ez az éjszaka,  Mikor a Hold fut  S elhal ilyen csókoknak láttán.

Ez az éjszaka,  Melyre szörnyű, ha jön a holnap.  Ölelünk, rohanunk,  De meghalunk, ha  Ez éjjel meglátjuk a Holdat.

      A legszentebb csók

Szálljon le az égnek  Magasságos kedve  Minden szerelemre.

Minden igaz tűznél  Dagad a mi álmunk, A mi új világunk. 

Szeressen az ég is,  Szeressen a sár is, A kobor bogár is.

A mi megváltásunk  Igy közeleg egyre  A sok szerelemre.

A sok szerelemtől  Tisztúl meg az élet  S nem lesznek cselédek.

Büszke úr, ember lesz  Minden csókos lény is,  A kóbor szegény is.

Az ingyen, forró csók  A mi álmunk álma  S szabadság világa.

Egy-egy isten lesz majd  Minden földi ember  Telve szerelemmel.

Óh, szent csók, te szent csók,  Proletárok csókja,  Vörös, égi rózsa.

Ti osztogatjátok,  Amit a Ma elvet:  Az igaz szerelmet.

S minden igaz tűznél  Dagad a mi álmunk,  A mi új világunk.

          Úri szűz dicsérete

Tested fehér és makulátlan,  De szemedben álmatlan éjek.  Láthatatlan, buja jelírás  Borítja melled s homlokodon  A bélyeg.

Vágyad több, mint az utcalányé,  Éji óráid vétkesebbek.  Ajkidon a nedves hazugság  S ringó járásodbsn nagy bünök  Lebegnek.

Az ördög s a hazugság védi  Ez a te híres szűzességed,  Láthatatlan, buja jelírás  Borítja melled s homlokodon  A bélyeg.

           Kacagás és sírás

Kacagni nehéz, sírni könnyebb:  Mikor én nagyokat kacagok,  Dermedten menekülnek  Szívembe vissza a könnyek.

Víz-könnyekkel gyászolnak mások,  Az én könnyeim már szárazok,  Bolond és furcsa könnyek:  Vad, nyugtalan kacagások. 

Úgy cseng, mint egy babonás emlék,  Riadozón, ez a kacagás,  Mintha valami ősi  Nagy átoknak felelgetnék.

       A  föl-földobott kő

Föl-földobott kő, földre hullva,  Kicsi országom, újra meg újra  Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,  Szédül, elbúsong s lehull a porba,  Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,  Magyar vágyakkal,  melyek elülnek  S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,  Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban  Szomorúan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,  Kicsi országom, példás alakban  Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába, mindenha szándék,  Százszor földobnál, én visszaszállnék  Százszor is, végül is.