Juhász Gyula
KÖSZÖNET A NŐKNEK
Köszönet a nőknek, Hulló csillagoknak, muló gyönyöröknek!
Köszönet a lánynak, Egy estére nyiló, hervadó virágnak!
Köszönet a jóknak, Futó pillanatra örömet adóknak!
Köszönet a nőknek, Aranyért, ezüstért mégis szeretőknek!
Életem szerelme, Csak neked nincs jussod semmi köszönetre!
Juhász Gyula
ANNA ÖRÖK
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaid íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,
Ne hidd, szivem, hogy ez hiába volt,
És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és eltévedett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Anna.
Ady Endre
DE HA MÉGIS?
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dulásban.
Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.
Mikor mindenek futnak, hullanak,
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Tarts meg engem igérő Multnak.
Tarts meg engem, míg szögek vernek,
Véres szívemmmel, megbénultan,
Mégis csak tegnapi embernek.
Karolsz még, drága, kicsi társam?
Jaj nekem jaj, ezerszer is jaj,
Ebben a véres ájulásban.
De ha megyek, sorsom te vedd el,
Kinek az orkán odaadta,
A te tűrő, igaz kezeddel.
Móra Ferenc
(A NAP...)
A nap a te egedrül, édes,
Egy évre, ím, lemegy,
A te szíved egy hosszú évig
Sötét lesz és beteg.
Nehéz köd sürű fátyla
Elárad mindenem,
Elhal, lehull, megárvul
Dal, virág, szerelem.
De ha a hosszú éjszakábul
Az új nap fölmerül:
A te szívedre véget
Nem érő nyár derül.
Meleg nap nevető sugára
Elárad mindenen,
Felzeng, kihajt, megújul
Dal, virág, szerelem.
Kosztolányi Dezső
NŐK
Nem kamasz-szerelem kis hevületében beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól vallok, nők rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozám, mint senki más, s szeretlek is benneteket.
Zavarosak, mint én, termékenyek, mint én, zavaros források, melyekből aranyat mostam, igazi aranyat.
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, de igazabbak a meddő gondolatnál, a büszke hazugnál, a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én, kócos fejemmel, költészetemmel, rettenetesen cikázó tétovaságommal, ha nem volnátok ti, megértők, megbocsátók, elvtelen szentek, jámbor pogányok, bizonytalan jók, valóság hű sáfárjai.
Ha varrtok, vagy vajat mértek, kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmmel, s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok, fölkacagok az örömtől, hogy vagytok, s én is vagyok mellettetek.
Hozzátok kötözött engem a végzet, örökkévalóan, köldökzsinorral, azután a vágyak eleven kötelével, hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé, s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.
Nem egy, hanem mindegyik. Mindegyik leányom, mindegyik feleségem, mindegyik barátnőm, rejtélys kedvesem. Mindegyik anyám.
József Attila
FIATAL ASSZONYOK ÉNEKE
Pihés, huncut, görbe állunk, formás fejünk, fürge lábunk, szép egyenes, fehér hátunk, meg a szemünk, meg a szánk.
Táncos-hajlós lángot rakunk, sütünk, főzünk s hogy arcunk tüzesedik, a kalácsnak kényesedik, fényesedik fonatja.
Kelleti magát a szél is, nyílnivaló, gyönge mellünk tapogatja, jószagukat terelgeti, kerek szoknyánk emelgeti, lobogtatja.
Takarítunk, törülgetünk, a hajunkat kontyba kötjük, lépegetünk, úgy ringatjuk, mint kakas a taréját.
Hűs derekunk hintázása, karunk-farunk hullámzása, mint harmatos, magas fűben tíz-húsz kövér, víg gyerek sivalkodva, meztelenül ha rakáson hempereg.
Hogy az urunk megjön este, mosdóvízzel, vacsorával, csókkal várjuk, ingerkedünk, játszadozunk, csititjuk, ha bajjal van, egész éjjel ölelgetjük s gömbölyödő kis hasunkat nézegetjük hajnalban.
|