Éjszaka

Im, itt a tág, a szabad éjszaka, illatos ege, színes csillaga; mi, szűk szobáknak sápadt gyermeki tegyünk szerelmi vallomást neki - Ó éjszaka! Ó, fényes éjszaka!

A föld, ha nyúgalomé, s gyönyöré, szelíd szárnyával ő borúl fölé, mint jó szülő, takarva öleli, áldón ragyognak ezer szemei - Ó éjszaka! Ó, szelíd éjszaka!

Ő sohasem pihen: alkot boldogan, ölén száz élet nesztelen fogan, ölén, ha tölten nyújtózik a kéj, szemét hamisan húnyja a ,,vak éj'' - Ó éjszaka! Termékeny éjszaka!

Arany tőgyén mely holdnak hivatik, fehér tejjel táplálja gyermekit, s ha merre kéjes dombhát domborul, tetsző fátyollal rejti jámborul -  Ó éjszaka! urasszony éjszaka!

Ő mindenekre egyaránt figyel, jól tudja mindig ő, hogy mit mivel, ő szárazságra bocsát harmatot, meleg nap után hűs fuvallatot - Ó éjszaka! Ó, gondos éjszaka!

Melegitő hűs, zaj-táplálta csend, mozgalmas nyugalom, ne bánjuk, mit jelent; mi szűk szobáknak sápadt gyermeki, tegyünk, tegyünk szerelmi vallomást neki! Ó éjszaka! Ó, szabad éjszaka!

         Aliscum éjhajú lánya

,,Fennhangon dobban a szívem, mellem repes, úgy örül, csiklandó vágyak méhrajai zsibongnak övem körül.

Hasadt tunikámba botlom - nem is tudom, ma mi lelt: tegnap, - tudjátok-e? - tegnap a római prétor ölelt!

Megölelt a római prétor, adott egy karperecet: >>Aliscum éjhaju lánya<< - ábrándosan így nevezett.

>>Aliscum éjhaju lánya, bársonyszemű, olajarcú, hymettusi méz ily édes, lybánoni törzs ily karcsú.

>>Ilyent csak a Nílus látott, soha még a Tiberis.<< - Igy mondta. Világot járt ő s tud írni verseket is.

És római ő, Rómába tér majd haza gazdagon. Tudom el is visz magával, ha picit cirógatom.

Rómában a Tiberisnél van ám keletje a lánynak; lakomákban, asztalok alján táncolnak s csókokat hánynak.

Sok szőke, barna leányok, és héber, rőthaju szintén, s cigány s kökényszemü germán; - de oly büvös egy se, mint én.

Olyan büvös - és oly hűvös, tüzes - s szüzes; oly ügyes:  Rómában csupa király van, mégsem leszek én kegyes.

Rómában csupa király van, aki hálót vet ki, fog. Rómában egy csak a császár és én - császárt akarok.

Milyen lehet a császár? Aranyhal! övé a világ! Hitegessem, csalogassam: nem ingyen kél a virág.

Hitegessem, csalogassam: tán nőül vesz kereken, s menyasszonyi ajándékul a világot adja nekem!"

           Beloved, o beloved

Szerelmem, ó szerelmem! nincs oly álom több mint te vagy és nincs olyan valóság: márványdarázsként zsongassz méla nyáron szivemben s karcsún nyílsz, mint sárga rózsák.

Dús nagy kelyhekkel nyílasz karcsu száron, kelyhekkel, mint a rózsák, ó életem (szerelmem!), ó halálom, valósult álom, álmodott valóság.

Mint drága macska holdhajlásu nyakkal selyem karmokkal és ivor fogakkal tép és cirógat és tép,

zenére téped szívem vérverését, szerelmem, új szerelmem, ős varázsom, dús mézkirálynőm, mérgezett darázsom.

         Emlékezés

A pókhálóra harmat esett: bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

A hold az égen párt keresett, a széles égen hasztalan kereste!

Már elhallgattak a madarak, annál hangosabban szóltak a tücskök.

És szinte láttam a fény alatt ellengi a világot, mint a füstöt.

A fényen valami átfutott, bársonyok kápráztak előttem.

A hangod is eszembe jutott, mely elszállt az örök időkben.

        Egy perc, egy pille     1904

Hopp, ma pille, költeményem ne szégyenkezz szállani: - üdvözöllek, uj reményem, örömöm hullámai!  Ti viszitek messze széjjel széllel-bélett vágyamat és ha elfáradtam, éjjel, illatos diólevéllel ti vetitek ágyamat.

Milyen jó hogy vágyam tajték, könnyű béllelése szél!  Reng reményem habja: rajt még hajszálamra sincs veszély. Viharától mit se félek: én mindég föllül vagyok; páncélossal sem cserélek, mint afféle széllel-béllett, hogy olyan könnyű vagyok!

Hátadon, diólevélen, vess, habom, hát ágyat itt! Habon és diólevélen aki könnyű, nyughatik. - Ember, a tengert ne célozd megbékozni: nem lehet! Hiu hittel ne acélozd, vak teherrel ne páncélozd habra hányott lelkedet.

           Mindenek szerelme

Ó, nézd, az idő csodaszép, gyere ki a mezőre, a napsugár, a szabad ég várnak az élvezőre.

Kelyhet a virág tágra nyit, friss szirma nesztelen nő, kacéran bontja bájait, akár egy mesztelen nő.

Fenn hattyukeblü fellegek elnyúlnak lusta kéjjel, omló márványként, élveteg, mint asszonytestek éjjel.

Zöld könnyüszoknyás karcsu fák - megannyi ballerína, féllábon áll, libeg-lobog, mindhogyha táncra hína.

Bogárpárok egymás megett kerengenek a fűben, szerelemtől kerengenek az illatos sürűben.

Énnékem minden szerelem, az ég, a föld, a felleg és örök kéjjel szenvedem ez örökös szerelmet.

Mert nincsen kéjes állapot, mit csak a lélek érez, nincs kéj, mely nem formál jogot a szerelem nevéhez.

Énnékem minden szeretőm, ami gyönyör szememben, és testem romlik szenvedőn e sok-sok szerelemben.

Az édes-forró napsugár lázra csókolja arcom, s ha hold süt át a függönyön, a gyönyörtöl nem alszom.

Ezer szeretőm van nekem és én szeretem mindet és mindenkit tekintetem mind szerelmi tekintet.

A föld szerelmét élvezem s pusztulok élvezőben, istenekkel szeretkezem magamban a mezőben.

         Őszinteség

Őszinteség... Óh hogyha a szív oly tiszta lenne, mint hegyi víz, könnyű, mint vers, ami rímre megy, és egyszerű, mint az egyszeregy!...

Fa vagyok, a lábam sárban áll, ezer álmom vétkes kört csinál s lelkemben úgy eltéved a fény, mint egy labirintus ösvenyén.

Tán zöld bozót, gazos labirint, talán csupa kőfal kacskaring; mélyén, hova Röntgen-láng sem ér, mily szörnyeteg lakik és henyél?

A szó ott tévedez, elmarad......  Fond, Adrianém, szent fonalad, és ahová sem igen, se nem tán elvezet majd a szerelem.

Hogyan mutassa a föld magát, ha az ég nem küld feléje sugárt? Fa vagyok, lábam a sárba tapad, de karjaimat már vonja a nap......